Elfejlődtünk. Menthető még a kapcsolatunk?

Szerző: Tölcsér Attila

Megelőzés és kezelési útmutató a kapcsolat újraépítéséhez és megmentéséhez

Az a fény és varázslatos összhang, ami egykor megvolt a párkapcsolatban, elkezd átalakulni, megváltozni, elszürkülni. A felek, akik annak idején olyan jól megértették egymást, ma szinte meg sem találják a közös hangot. Ráadásul alig töltenek el együtt időt, azt sem felszabadultan. Mégis a párkapcsolati elfejlődés megléte és felismerése nem kell, hogy a kapcsolat végét jelentse, hiszen egy odafigyelést igénylő időszakká formálható, amiben lehetőség van újra megtalálni az összhangot.

Bizony, a párkapcsolati „elfejlődés” egy rendkívül gyakori jelenség, és – kimondva vagy kimondatlanul – rengeteg embert érint manapság. Az elfejlődés lényege, hogy a partnerek idővel, az egyik vagy mindkét fél – tudatos vagy kevésbé akaratlagos döntéseknek köszönhetően – változik, fejlődik, majd azt tapasztalják, hogy eltávolodnak egymástól, és a kettejük közötti kötelékek kezdenek meglazulni. Ahogy gyakran hallani: „elkopik” és „megszürkül” a kapcsolat.

Ezt ahhoz tudnám hasonlítani mint amikor két futó elindul egy úton, nagyjából hasonló erőnléttel és sebességgel, majd az egyikük a rövidtáv felé fejleszti magát, a másik meg a hosszútáv felé. Megváltozik a sebességük, az erőnlétük és a kitartásuk is különböző lesz, valamint más lesz az edzés igényük. Ennek hatásaként nem tudnak együtt edzeni sem. Vagy képzeld el, mint amikor két társ együtt kezd el futni egy erdei ösvényen, de aztán az egyikük egy másik útvonalat választ, és bár egy ideig még látják egymást, végül eltűnnek egymás szeme elől.

A világunkban a szünet nélküli változás és átalakulás egy állandó folyamat.

Ahogy fejlődünk és változunk, úgy módosulhatnak az érdeklődési és baráti köreink, és ennek köszönhetően formálódik a kapcsolatunk is. Ahogyan mi fejlődünk, fejlődhet a társunk is, és kettőnk éreklődési iránya jelentős mértékben eltérhet, ráadásul ennek intenzitása is lehet különböző. Ezért nem ritka az sem, hogy még a kezdetben összhangban álló értékrendünk is nagymértékben eltávolodik egymástól.

Mi ennek a hatása a kapcsolatra?

Amikor már nem örömmel járunk haza, és nem vágyódunk a másik jelenlétére, akkor akkor több módon is kihathat a személyes megélésünkre és a kapcsolatunk minőségére.

I.) Előfordulhat, hogy magunkat kezdjük el lenézni, bírálni, bántani, mert változunk és fejlődünk. Emiatt gondolhatunk magunkra fura szerzetként is.
II.) A másik, talán még gyakoribb jelenség az, amikor a másik nem ért meg minket. Nem lelkesedik azokért a témákért, emberekért és társaságokért, amik minket elvarázsolnak. A másik fél az, aki nem érdeklődik, vagy el is zárkózik a mi fejlődési irányunktól.

Akár az egyik, akár a másik, vagy mindkettő megjelenik a kapcsolatunkba, és ezt minden egyes nappal egyre inkább igaznak véljük, az olyan éket verhet kettőnk közé, ami kellemetlenné és összhang nélkülivé alakíthatja a kapcsolatunkat.

Mi áll az elfejlődés hátterében, és mi a gond vele?

Önmagában az, hogy egy ember fejlődik, és elkezd új dolgok iránt érdeklődni, cseppet sem gond. Sőt! Ez izgalmassá és érdekessé is teheti az adott személyt, és ebből fakadóan a kapcsolatot is változatossá teheti.

Ugyanakkor az „elfejlődés” ismerete és felismerése nem kell, hogy a kapcsolat végét jelentse, vagy előrejelezze, hogy minden menthetetlen. A társak változása és fejlődése – még akkor is, ha ezek teljesen ellenkező irányúak – lehetőséget teremthet a megelőzésre, és képessé teheti a társakat kapcsolatuk megerősítésre, a tartós és boldog együttlét kialakítására.

Amikor az elfejlődés gondolata megjelenik, ez nem feltétlenül rossz dolog, ám ha nem figyeltek oda, hogy érdeklődjetek egymás iránt és megosszátok saját élményeiteket, ez egyre növekvő távolságot teremthet közöttetek.

Ugyanakkor érdemes megkülönböztetni az elfejlődést az elzülléstől. Például, ha az egyik fél alkoholista, drogos, vagy függővé válik, ez elzüllés.

Miért is történik ez?

Néhány ok, ami miatt „elfejlődhetünk”:

  • Különböző változási sebesség és irány
  • Fentiek megosztásának és egymás előtti felvállalásának hiánya
  • Igények tisztázásának hiánya
  • Túlzó és ki nem mondott elvárások magunk és a másik felé
  • Önértékelés problémák
  • Hibás párválasztás

Tünetek, amikre érdemes odafigyelni:

  • Beszélgetés hiánya: mint amikor üzeneteket küldesz, de sosem kapod meg a választ. Ha nem érdeklődünk a másik iránt, és nem beszélgetünk nyíltan arról, mi zajlik bennünk, könnyen eltávolodhatunk.
  • Kevés és/vagy felszínes közös tevékenység: az élet változik, és velünk együtt a céljaink is módosulhatnak. Néha észre sem vesszük, milyen gyorsan változunk, és ez is eltávolíthat minket egymástól.
  • A másik igényeinek elhanyagolása: mint amikor egy növényt nem öntözünk rendszeresen. Ha nem szánunk időt a kapcsolatunkra, az elkezdhet hervadni.
  • Közöny
  • Irritál a másik jelenléte és cselekedetei. Házsártossá, kötekedővé válunk, ellenségeskedünk a társunkkal, vagy gyakran duzzogunk.
  • Bizalmatlanság: amikor a másikban már nem bízunk, nem látjuk benne sem a társat, sem azt a biztos pontot, akinek a szavára adhatunk.
  • Aggodalom a kapcsolat jövője miatt: felmerül a kérdés bennünk, hogy van-e jövője a kapcsolatunknak? Tudunk-e jól együtt lenni? Van-e remény a szenvedély, szerelem és tűz újbóli megtalálására?
  • Önmagunk leértékelése: nem vagyok elég a másiknak.
  • A másik fél leértékelése: nem elég a másik nekem.
  • Belső párbeszéd a „másikkal” a megbeszélés helyett. Ez az, amikor felmerül egy téma, vagy probléma, és ahelyett, hogy a valóságban beszélnénk róla, mi magunk lefolytatunk egy – többnyire egészen rövid – képzeletbeli beszélgetést a „másikkal” és gyorsan döntünk.
  • Magányosság és meg nem értettség érzése a kapcsolaton belül.
  • Fizikai elhatárolódás, ami azt jelenti, hogy az eddigi közelség negatív irányba történik.
  • Ábrándozás másokról.
  • „Valami nem stimmel köztünk” érzés
  • Hogyan beszélek másoknak a társamról: a drasztikus változás intő jel lehet.
  • Szabotázsok a kapcsolatban.

Az elfejlődés feszültséget és magányosságot okozhat. Elkezdhetjük úgy érezni, hogy már nem vagyunk olyan közel a másikhoz, mint korábban. Ez olyan, mint amikor egy kedvenc pulcsid kinyúlik, és már nem olyan jó érzés felvenni, mint régen.

Hogyan fordíthatjuk előnyünkre?

  • Beszéljünk! Érdeklődjünk a másik iránt, és kezdjük el megosztani az értékeket, amiket felfedeztünk – benne, magunkban, a világban.
  • Közös célok: Keressünk olyan célokat és álmokat, amik közösek lehetnek. Ez olyan is lehet, mint egy közös nyaralás tervezése. Vizsgáljuk meg azt, hogy hogyan tudjuk összehangolni a céljainkat.
  • Támogassuk egymást: Mint amikor valaki megtanul biciklizni, és te ott vagy mellette, hogy elkapd, ha elesik. Légy támogató a másik személyes fejlődésében.
  • Legyünk rugalmasak: Az élet változik, és mi is változunk vele, ez az élet velejárója. Tudatosítsuk nyitottan és előítéletek nélkül a változásokat. Ez segít szemléletünk formálásában.
  • Törekedjünk konszenzusra, vagyis ne A és B álláspontokhoz ragaszkodjunk, vagy ezekből engedve éljünk, hanem legyünk nyitottak egy olyan közös C verziót keresni, ami mindkettőnk számára teljes mértékben megfelelő.
  • Szánjunk időt egymásra: Mint amikor egy növényt gondosan öntözgetsz, hogy virágozzon. Mindkettőnknek szükségünk van megfelelő mennyiségű és minőségű, együtt töltött időre, hogy a kapcsolatunk virágzó maradhasson, vagy újra kivirulhasson.
  • Kíváncsiság, érdeklődés: Keressük azt, hogy hogyan tudjuk támogatni a társunk boldogságát, kiteljesedését, és ha ez kölcsönös, akkor örömtelivé is válik ez a törekvés, nem pedig áldozattá.

Mi a következő lépés?

Ha ez a fenti téma aktuális számodra, mert vagy érzed az elfejlődést a jelenlegi kapcsolatodban, vagy szeretnél mélyebb megértést és gyakorlati útmutatást kapni az elfejlődés kezelésével kapcsolatban, jelentkezz egy FELTÁRÓ KONZULTÁCIÓRA.

Ez segíteni fog abban, hogy tisztábban láthasd, jelenleg hol tartasz, és hogy milyen lehetőségeid vannak arra, hogy újra összekapcsolódj a pároddal, és megtaláld azokat a módszereket, amelyekkel a kapcsolatotokat még erősebbé és teljesebbé tehetitek. Vagy ha szeretnéd megelőzni, hogy ez a probléma megjelenjen a jelenlegi vagy a jövőbeli párkapcsolatodban, közösen ránézünk, mit tehetsz ennek érdekében.

Ráadásul a téged leginkább érdeklő kérdéseidre gyakorlatban is használható válaszokat fogsz kapni.

Ha további részleteket is szeretnél olvasni erről a konzultációról, kattints ide, ha pedig már eldöntötted, hogy szeretnél jelentkezni, akkor töltsd ki itt lejjebb az üres mezőket! Viszont azt javaslom, hogy előtte olvasd el a „Kész vagy szembenézni a párkapcsolatod valódi kihívásaival?” kezdetű szakaszt is.

Kész vagy szembenézni a párkapcsolatod valódi kihívásaival?
A párkapcsolati problémák olyanok, mint a reggeli ébresztőóra. Tudod, amikor a telefonod ébresztője megszólal, és ösztönösen nyomod meg a szundi gombot. Ezzel csak késlelteted a felkelést, a problémákat pedig elodázod. De mi lenne, ha a következő alkalommal, amikor egy probléma felbukkan, nem lenne „szundi” gomb? Mi lenne, ha most cselekednél?

Képzeld el, hogy egy órád, azaz mindössze 60 perced van arra, hogy megváltoztasd az egész életed!

Kapcsolatodban – mint oly sokan – többször is „felülhetsz” a hullámvasútra: egyszer fent vagy a magasban, máskor a mélybe pottyansz. Egy párkapcsolatban az érzéseink sokfélék lehetnek: csalódottság, szerelem, magány, remény, csodálat, bizonytalanság vagy éppen a folyamatos harcok okozta kimerültség.

Mindezek tudatában meghívlak egy 60 perces feltáró konzultációra. Ebben az időszakban nem csak a problémáidat fogjuk feltárni, hanem konkrét iránymutatást is kaphatsz a jövőt illetően. A beszélgetés során nem fogunk ítélkezni, hanem együtt fogunk felfedezni mindent, ami a jelenlegi helyzetedet, vágyaidat és félelmeidet illeti.


Ez a feltáró konzultáció a szokásos konzultációs díj (20.000 Ft) helyett 10.000 Ft.

?

Összefoglalás

Az elfejlődés megléte és felismerése tehát nem kell, hogy a kapcsolat végét jelentse. Mindkét féltől egy odafigyelést igénylő időszakká formálható, amiben lehetőségetek van újra megtalálni az összhangot. A kapcsolatok utazások az élet tengerén, ahol vannak hullámhegyek és hullámvölgyek, ez által is folyamatosan közelebb kerülhettek önmagatokhoz és egymáshoz. Ha hajlandóak vagytok nyitottan és őszintén tenni érte, akkor az elfejlődésből születő változások megerősíthetik és mélyíthetik a kapcsolódásotokat, és segíthetnek abban, hogy még jobban megismerjétek egymást.

Ha nyitott vagy a témáról többet is megtudni, és ha szeretnél választ kapni a kérdéseidre, jelentkezz egy feltáró konzultációra, vagy töltsd ki ezt az önismereti gyors tesztet!

Gyors visszajelzés önmagadról

Csempéssz egy kis időt az önmagad felfedezésére ezzel az önismereti gyors teszttel! Néhány perc csupán, mégis képes mélyebb megértést nyújtani. Az eredményt rögtön látni fogod, és kapsz hozzá gyakorlati instrukciókat is.

Párkapcsolat-fejlesztés

Fedezd fel a párkapcsolatod valódi potenciálját ezzel a 60 perces konzultációval! Itt nincs ítélkezés, csak megértés és iránymutatás a változáshoz. Kezdd el alakítani a jövődet most, és lépj egy lépéssel közelebb a boldogabb párkapcsolat felé.

További bejegyzések a blogon